Zenész
Vukán György
Vukán György
A zenészről

Budapesten született 1941. augusztus 21-én.

1960-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán (Budapest) végzett zongora szakon. 1964-ben a Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Karán doktori címet szerzett, a mai napig aktív fogorvos.

Gyermekkora óta, több mint negyven éve koncertezik, eleinte mint klasszikus-, az utóbbi évtizedekben főként mint jazz zongoraművész, trió formációban és szólistaként egyaránt. Végigkoncertezte Európát, két ízben egy-egy hónapos koncertútja volt az USA-ban (1983, 1993). Pályafutása során olyan művészekkel játszott együtt, mint Philly Joe Jones, Clifford Jordan, Linda Hopkins, Anette Lowman, Frank Foster, Clarck Terry, Kenny Wheeler, etc.

1991-ben a Creative Art Jazz Trióval Sevillában a World Expo-n kivételes sikert arattak. Ugyancsak 1991-ben szólóban, Japánban koncertezett.

1992-ben ő vezette és vezényelte a European Broadcasting Union Big Band Workshop-ját, melyben Európa 17 országának zenészei szerepeltek. A Workshop műsorán nagyrészt saját kompozíciói szerepeltek. (Contrast, Swing, Blues) Óriási sikert aratott úgy is, mint zeneszerző, és úgy is, mint karmester. Az utóbbi időben a Liszt Ferenc és Erkel Ferenc Kamarazenekarra, valamint a Magyar Szimfonikus Zenekarra irt darabjaival (Double Concerto, Clarinet Concerto, Piano Concertos No.1.&., Chopin átiratok, Spanyol-Arab Concerto-"Casablanca", Concerto for Sax Quartet &chestra, Cello Concerto etc.) arattak elismerést itthon és külföldön egyaránt.

Több mint 140 filmzenét (eddig a legtöbb, amit Magyarországon írtak), 3 balettot (pl. Derby), operát (Atlanta, Georgina), szimfonikus műveket, versenyműveket, kamaraműveket (főként réz- és fafúvós együttesekre, jazzzenekari formációkra), több mint 80 dalt (pl. Frederico Garcia Lorca, Pablo Neruda etc.), mind a 150 Zsoltárt, Misét, szinházi- és tv-rádiójáték-zenéket irt zeneszerzői tevékenysége során.
A Creative Art Jazz Trio-val és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral 1996-ban játszott közös koncertjük az "Év Koncertje" lett Hollandiában (Chopin átiratok).

1999 óta a ClassJazz Band komponistája, zongoristája, 2000-ben megalapította a SEPTET formációt Balázs Elemérrel (dob), Egri Jánossal (bőgő), és a Budapesti Saxophone Quartet-tel. Alone cimmel CD-t is készítettek.

Díjai:
1957 - Helikon Díj
1962 - Chopin Díj, Lengyelország
1968 - Sajtó Díj, Montreux
1970 - Magyar Hanglemezgyártó Vállalat zeneszerzői díja
1978 - Balázs Béla Díj
1981 - Magyar Rádió előadói díja
1990 - Erkel Ferenc Díj
1993 - Emerton Díj, az év legjobb jazz-előadómûvésze és zeneszerzője
1996 - Lyra Díj, Magyar Köztársaság kiskeresztje 1998

Következő Fellépései
Az adatbázis nem tartalmaz fellépést.
Formációi

Creativ Art Trió

Creativ Art trió, melyben a jazz három nagymestere ad mutatja be a magas szintű együttjátszás örömét

Super Trió

Super Trió: Három fantasztikus muzsikus - Vukán György, Berkes Balázs és Kőszegi Imre - közös zenélése biztosítja, hogy a magyar jazz nagy mestereinek produkciója a zenakar nevével megegyező: Super Trió.

Vukán Trió

Vukán György új triója Balázs Elemérrel, egy ifjú bőgőssel: Lakatos "Pecek" Krisztiánnal"
Galéria
Az adatbázis nem tartalmaz kapcsolódó galériát.
Muzsikus Portál

Hajdu Klára

Hajdu Klára

Hajdu Klára énekesnő, a Balázs Elemér Group tagja, aki Fenyvesi Mártonnal duóban is csodálatos koncerteket ad.

Fellépései

Adler Kávéház - Budaörs

Adler Kávéház - Budaörs

Adler Kávéház - Budaörs gyönyörű kávéháza, ahol a különleges atmoszférát teremtő környezetben egyedi hangulatú koncerteken ismerhetjük meg a magyar zenészek legjobbjait.

Események

Légy mindig naprakész!
Iratkozz fel hírlevelünkre és kapd meg elsőkézből a legfrissebb, legérdekesebb híreinket és koncertajánlóinkat!

E-mail cím:

        

Média
Média
Média
Média