Helyszín
Új Tündérkert Étterem
Új Tündérkert Étterem
A helyszínről
 Új Tündérkert Étterem, Nosztalgia Kávéház és Cukrászda - álomszép helyszín különleges hangulatú koncertekhez.

A Gyöngyvirág utca ősét a szép Grassalkovich – birtok tölgyes vadaskertjébe vágták hajdan, majd mintegy 130 évvel ezelőtt szép villák épültek mindkét oldalán. .„Új Tündérkertünk”  megelőző élete során villa volt lakószobákkal, tágas belső terekkel, hatalmas parkkal. A klasszicista jegyeket magán hordozó épület az 1890-es években épülhetett.

Száz évvel később - az épület által megélt sokadik rendszerváltás után - a helyi Önkormányzat vásárolta meg, és itt működött a kerületi Művész Egyesület Képző-és Iparművészeti Alkotóműhelye.

Átalakítás után került kialakításra az új Tündérkert Étterem, ahol a vendégtér kialakítása igényes, ugyanakkor nem hivalkodó, a múlt század 20-as éveinek  polgári hangulatát idézi.

A konyha a hagyományos magyar alapokon nyugszik a kor igényeinek megfelelően kicsit átdolgozva, melyben itt-ott némi mediterrán ill. keleti elemeket is felfedezhetünk. Az ételk elkészítésénél  a "slow food" jegyében csak válogatott alapanyagokat használnak, mellőzve az elkészítést meggyorsító különféle sűrítőket, mártásporokat ill. késztermékeket.

Helyszín adatok
Cím: 1183 Budapest Gyönygyvirág u. 8.

Telefon: +36-1-291-8268
Email: ujtunderkert@t-email.hu
Honlap: www.ujtunderkert.hu
Következő Események
Az adatbázis nem tartalmaz fellépést.
Galériák
2009 10 22 Benkó Dixiland Band az Új Tündérkertben
Muzsikus Portál

Kertész Erika

Kertész Erika

Kertész Erika, az új utakat kereső énekesnő, az E.K.Avenue zenekar vezetője

Fellépései

Budapest Jazz Club

Budapest Jazz Club

Új helyen, de a régi tartalommal! A magyar jazz egyik központjaként ismertük meg a BJC-t, amely most a XIII. kerületben talált új otthont!

Események

Légy mindig naprakész!
Iratkozz fel hírlevelünkre és kapd meg elsőkézből a legfrissebb, legérdekesebb híreinket és koncertajánlóinkat!

E-mail cím:

        

Média
Média
Média
Média
China maximum Hydrocarbon Resin manufacturer.