Helyszín
Trafik Klub
Trafik Klub
A helyszínről

A Mikszáth Kálmán tér 2. legendás hely. Tiszteletben is tartjuk azzal, hogy nem próbáljuk idézni, életre kelteni, újragondolni, vagy másolni a múltját. Ezért akár Tilos, akár Szabad, január hattól Trafik néven fogunk működni.

Két fontos szempontunk van a szervezésben. Az egyik, hogy fellépők és műfaj szerinti bontásban rendszerességet alakítsunk ki és ezzel is helyet adjunk klasszikus klubkoncerteknek.  Tudhatod, hogy a kedvenc bandád a hónap melyik napján játszik biztosan. A másik, hogy az iránymutató, kortárs produkciók otthona legyünk, legyen szó zenéről, performanszról, vagy akár irodalomról.

A január 6-án nyitó Trafik a nevéhez új arculatot is kap, honlapot, aktívabb marketinget. Kicsit átszabott árakkal, fellépési feltételekkel és az eddigihez képest fejlesztett hangtechnikai háttérrel vár benneteket.

A technikus a sokak által ismert és időközben a szervezői ringbe is visszaszállt Pásztor Tamás marad. Mitől mondhatjuk, hogy jobban szólunk, mint eddig? További két-két magas fal és mélyláda ad kvadrofon hangzást. Minőség javul, hangerő csökken, így még a beszélgetőknek sem kell menekülni a helyről.

Mit kell tenned, ha nálunk szeretnél koncertezni? Küldj ismertetőt a csapatról, linket a zenétekhez, vagy írd meg mikor és hol próbáltok. A lényeg, hogy meghallgathassuk mit csináltok és személyesen egyeztessünk arról, milyen feltételekkel tudunk együttműködni, ha például a produkciótok támogatásra szorul.

Ha bármi hiba volna, otthon maradt a Marshall, vagy egy pergő, szükség esetén a megszokott hangszerek továbbra is rendelkezésre állnak.

Azon dolgozunk, hogy a Trafik méltó legyen a nevére és egy színes kulturális palettáról válogathassanak a vendégeink, ahol minden megtalálható. Mint egy jó Trafikban. A koncertekre üres gyomorral érkezőket, vagy épp a közben megéhezőket a szomszédos Zappa Caffé étterme várja hetente frissülő kínálatával!

Helyszín adatok
Cím: Budapest Mikszáth Kálmán tér 2.

Telefon:
Email:
Honlap: www.trafikklub.hu
Következő Események
Az adatbázis nem tartalmaz fellépést.
Galériák
Muzsikus Portál

Fodo

Fodo

Fodo - ifj. Födö Sándor - sokoldalú muzsikus, a Fábián Juli Jazz Riff, a Juhász Gábor Quintet, az Azuma Clan és még számtalan formáció tagja

Fellépései

VIATOR Apátsági Étterem és Borbár, Pannonhalma

VIATOR Apátsági Étterem és Borbár, Pannonhalma

VIATOR Apátsági Étterem és Borbár, Pannonhalma

Események

Légy mindig naprakész!
Iratkozz fel hírlevelünkre és kapd meg elsőkézből a legfrissebb, legérdekesebb híreinket és koncertajánlóinkat!

E-mail cím:

        

Média
Média
Média
Média
China maximum Hydrocarbon Resin manufacturer.