Formáció
Tóth Sándor Quintet
Tóth Sándor Quintet
A formációról
"A humoros anekdotákból kiderült, hogy Tóth Sándort valamennyi zenészhez régi, évtizedes ismeretség és barátság fűzi. Eichinger Tiborral (gitár) való első találkozása a kilencvenes évek elejére nyúlik vissza, Tiszalökre, ahol Tibit első zenekarával, a Hógolyóval látott fellépni, az abban az időben még alternatív vonalon nyomuló szaxofonos. Történetük több évvel később a jazz tanszakon folytatódott. Az akkor már felsőbb éves Eichinger mint rég nem látott barátját vette szárnyai alá és segítette a fiatal zenészt. Mivel szerették egymás játékát, sok bandában játszottak együtt, nem volt kérdéses, hogy az új zenekarban ki fog gitározni.

Nagy Jánossal (billentyű) való barátsága szintén a főiskolás évekre datálódik, megismerkedésük kezdetét Sándor egy modern meseként tálalta, ami valahogy így hangzott: a főiskoláról hazaérkezvén albérletében a Hófehérkéből jól ismert fordulatokkal szembesült, miszerint ki evett a tányéromból, ki ivott a poharamból, és ki alszik az ágyacskámban, na, az volt Nagy János. Ezt követően még jó ideig albérleteztek együtt, és zenéltek különféle felállásban.

Gavallér Csabával (dob) is a főiskolán találkozott. Szappanos Gyurit (basszusgitár) Eichinger mutatta be neki, aki akkor ijesztően nézett ki, és ijesztően jól játszott. Egy punk oroszlán, akinek még megvannak a fogai, mondta róla a zenekarvezető, aki minden zenésztársáról olyan nagy elismeréssel és szeretettel beszélt, hogy a közönség legszívesebben mindegyikőjüket a keblére ölelte volna (nők), vagy szervusz ecsém, tegezzél mondat kíséretében, jól lapockán veregette volna (férfiak).

És a zene: új. Nagyon más, és végtelen mélységekben gyökerező. Tiszta. Letisztult.

Az Északi fény címet viselő szerzemény egyszerűen monumentális. Csak kapkodtam a levegőt, láttam (hallottam) egy történetet, és megpróbáltam befogadni a számomra érzékelhetőt. "
Következő Fellépések
Az adatbázis nem tartalmaz fellépést.
Tagok
Galériák
Muzsikus Portál

Szirtes Edina

Szirtes Edina

Szirtes Edina "Mókus" hegedűművész, énekes, zeneszerző. Saját zenekaraival - köztük a Fabula Rasa és az FSCO - folyamatosan koncertezik Magyarországon és Európában egyaránt.

Fellépései

Budapest Jazz Club

Budapest Jazz Club

A Hadik Palota csodálatosan felújított épületében - a "Kossuth Klubként" minden zenerajongó által jól ismert helyszínen - alakult meg a Budapest Jazz Club, magas színvonalú technikai feltételekkel, kiemelkedõen szép környezetet biztosítva a magyar jazzvilág koncertjeihez.

Események

Légy mindig naprakész!
Iratkozz fel hírlevelünkre és kapd meg elsőkézből a legfrissebb, legérdekesebb híreinket és koncertajánlóinkat!

E-mail cím:

        

Média
Média
Média
Média