
A zenekar 2010 májusában jelentette meg első lemezét "Arcomba az arcod vésted" címmel, és gyorsan a hazai közönség kedvenc produkciói közé került. A Tárkány Művek egy új kortárs zenei nyelv megteremtésére törekszik, amely a magyar népzenei és a nemzetközi improvizatív zenei hagyományokon alapszik. Ezeknek technikáit, dallamait, harmonizálását, ritmizálását, hangszerelését ötvözi. A dzsesszhez adott balkáni ízek, sanzonos hangulatok és népdalok a Tárkány Művek lenyűgöző világában találkoznak.
A zenei témákat általában tradicionális népzenei dalokból merítik, s a sosem hallott, különleges hangszerelés teszi mindezt feledhetetlenné. A cimbalom, szaxofon, brácsa, fuvola, gardon, klarinét és bőgő különleges együttese Paár Julianna szépséges hangjával gazdagodik.
Ez az új zenei nyelv a Tárkány Művek ifjú muzsikusait és annak közönségét is új impulzusokkal gazdagította. A dalok slágeresek, de nem egyszerűsített sémákra épülnek, a népzenei hagyományra építkeznek, de nem autentikusak.
A muzsikusok mellett főleg a Tárkány Művek szép, tehetséges és karizmatikus énekesnőjének, Paár Juliannának és a zeneszerző-komponista-cimbalmos Tárkány-Kovács Bálintnak köszönhetően a zenekar egyszerre nyűgözte le a dzsessz, a népzene és a pop különböző műfajának kedvelőit is. MySpace oldalukat több mint 60 000 alkalommal keresték fel, és koncertjeik az ország összes városában sikert aratnak. A Tárkány Művek, ez a fiatal dzsessz- és népzenészek alkotta lelkes csapat egy magyar szuvenír, egy törékeny és különleges kincs, mely élőben ugyanolyan különleges zenei élményt nyújt, mint lemezen.
Sárik Péter

Sárik Péter a magyar jazz fiatal generációjának egyik legismertebb zeneszerzője és legkiválóbb zongoristája, Fábián Juli Jazz Riff, a Sárik Péter Trió és még sok más formáció tagja.
Fellépései
Adler Kávéház - Budaörs

Adler Kávéház - Budaörs gyönyörű kávéháza, ahol a különleges atmoszférát teremtő környezetben egyedi hangulatú koncerteken ismerhetjük meg a magyar zenészek legjobbjait.
Események