Spitzer Gyöngyi
A zenészről
Spitzer Gyöngyi "SOMA" énekes
"Spitzer Gyöngyinek hivnak, müvésznevemen Somának, illetve Soma Mamagésának. 1966.05.29.-én születtem Debrecenben, és 20 évesen költöztem föl Budapestre, ahol szinte azonnal becsöppentem a rendszerváltás előtti underground, illetve alternativ müvészeti életbe. /Filmszerepek, kiállitásmegnyitók, performenszek, koncertek részese, és előadója lettem/ ‘92-ben szereztem diplomát a Jazz Konzervatórium énekes-előadómüvész szakán, és mondhatom azt, hogy ezekben az időkben Budapest szinte összes jelentősebb klubját végigkoncerteztem. /A zenélés és koncertezés azóta is folyamatos./A zene mellett más müvészeti-és média tevékenységekbe is belekerültem.Csináltam saját szinházi produkciókat /Komédium Szinház,Sziget,stb…/, illetve ‘95-től egy évig vezettem és szerkesztettem az A3 /később Msat/ TV-ben saját müsoromat. ‘98-tól 2001-ig Magyarország első internetes kereskedelmi rádiójában /amit két barátommal együtt csináltunk meg/, vezettem és szerkesztettem müsorokat. ‘98-ban létrehoztam egy közhasznú alapitványt: “Nők2000 - Nyitott Kapu” néven, melynek keretén belül 2008 óta végzek rendszeresen jótékonysági és önkéntes munkákat, főképp rászoruló gyerekeknek, illetve testi-szellemi fogyatékosoknak.
‘99-től folyamatosan publikálok. 2002. -ben megalapitottam a “Soma Jazz Most” zenekaromat , akikkel három éven át rendszeresen koncerteztem. A 2005-ben megjelent CD-nk cime: „Teljes ebéd”. 2006 október 19.-én már új zenekarommal,a LIBIDÓ-val debütáltam, és közel 3 éven át muzsikáltunk együtt. (Ezzel a zenekarral ’08.novemberében adtuk ki a CD-nket:Balansz cimmel.)2009. dec.23.-án debütáltam női zenekarommal, akikkel azóta rendszeresen koncertezek.
‘03-tól a Megasztár tehetségkutató müsor zsüritagja voltam, 3 szériában, 3 éven keresztül.‘03 tavaszától ‘05 őszéig a Rádiocafe müsorvezetője, és szerkesztője voltam.2006.májusában megjelent első könyvem:”Ébresztő” cimmel, 2008 novemberében pedig a 2. :„Ébresztő 2” cimmel..2005 óta folyamatosan tevékenykedek a “Születés Hete” mozgalomban, aminek a kapcsán évek óta előadásokat tartok orszászerte. Szivügyem, hogy a hospitalizált szülés helyett a tudatos és háboritatlan szülés kapjon helyet, és hogy a várandós anyák egyre inkább ráébredjenek arra, hogy a prenatális és perinatális időszak mennyire meghatározó.Ezek az előadások inditották el azt, hogy évek óta egyre többfele hivnak, és egyre több témában „ébresztgetem” az embereket. ’08-ban fejeztem be tanulmányaimat a Miskolci Nagy Lajos Király Magánegyetemen. Három évig tanultam pszichológiát, bátran mondhatom: sokat kaptam az iskolától. Ezeket hasznositom is, egyrészt tudásomat beépitem az előadásaimba, másrészt személyesen is átadtam a 2007 januárjától két éven át tartó Nők Lapjás munkám kapcsán kiválasztott embereknek.’08.márc.5.-én indult Bp.-en a saját klubom,aminek az „Ébresztő előadások” cimet adtam, és amit épp két éven át minden hónap első szerdáján tartottam . Szintén 2008 márciusától indult a Nők Lapja Cafe Club is,szintén az én szervezésemben, ahol egy éven át meghivott vendégekkel beszélgettem az adott témáról. 2006 decemberétől 2007 őszéig müsorvezető –szerkesztője voltam szombat esténként egy MTV 1-en menő sorozatnak:”Testi mesék” cimmel. Ez egy tudományos-ismeretterjesztő-szórakoztató-show müsor volt.Minden évben koncert, és beszélgetés a Szigeten, ‘88-tól folyamatos koncertezés mindenfele,ezek lenyomata a saját albumokon kívűl sok-sok válogatás albumon található.2009 márciusában elinditottam a „lelki wellness” elnevezésü (3 napos) csoportterápiámat nőknek, amiket általában hat heti rendszerességgel szervezek és tartok meg.’09.okt.20.-án indult el a Viasat3 TV csatornán a „Szeretem a testem” c.müsor, amiben pszichológusként, életszemléleti tanácsadóként segitek önbizalomhiányos nőknek. A sorozat sikeressége miatt 2010 tavaszán folytatódik.2010.januárjában elinditottam új klubomat a „Nemek IGEN-jét” melynek a szórakoztatás mellett célja az eszmecsere, ismerkedés, pártalálás segitése.Immáron több, mint húsz éve állandó médiajelenlétben vagyok.Jelenlegi állandó munkáim: - Nők Lapja Cafe heti rovat (7.éve)- Nemek IGEN-je Klub- Rendszeres országjáró előadások- Koncertek a női zenekarommal az Éva Komplex-szel- „Lelki-wellness (kis csoportos terápia nőknek)- Az ápr.25.-én megjelent „Nemek Igen-je” könyvem népszerüsitése- Viasat3 TV: Cég hangja- Viasat3 TV: Szeretem a testem- Alapitványommal rendszeresen karitativ, önkéntes munkák- A 4 nyári zánkai egy hetes önismereti és belső erő fejlesztő tábor előkészülete
Missziómnak érzem a „spirituális ébresztést” , a tudatosság fontosságának terjesztését, és mindazt, ami ebben segit. (Általam megismert és megtapasztalt öngyógyitó, segitő technikák, módszereket , gondolkodás.)Úgy gondolom, hogy a nők tudatosságán most minden szinten nagyon sok múlik. "