Special Providence
A formációról
Special Providence
A zenekar 2004. januárjában alakult a Kőbányai Zenei Stúdió és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-tanszakának évek óta együtt zenélő növendékeiből azzal a céllal hogy saját, műfaji korlátoktól mentes, dallamos és egyszerre energikus zenét teremtsenek. Zenéjük több műfajból merít, forrásaiként a fúziós jazz, jazzrock, spirituális és progresszív zenék és életérzések szolgálnak. Fellépői voltak több neves hazai és külföldi jazzfesztiválnak és klubnak. Meghívottjai voltak az első magyarországi Jazz Showcase-nek, amelyről az angol Jazzwise magazin kiemelten nyilatkozott. 2007 áprilisában jelent meg első lemezük Space Café címmel a Hunnia Records gondozásában,majd ez év nyarán együtt turnéztak Jeff Andrews (USA) triójával, nagy sikerrel. 2008 decemberében megjelent második lemezük Labyrinth címmel, melynek komoly visszhangja volt a külföldi és a hazai sajtóban és zenei életben egyaránt. A zenekar folyamatosan koncertezik itthon és külföldön.(Anglia,Szlovákia,Románia)
Meghívást kaptak a 2009 novemberében megrendezendő Londoni Jazzfesztiválra, amely az egyik legnagyobb jazz esemény a világon.