P. Szabó Daniel
A zenészről
P. Szabó Daniel cimbalmos :
"1982 április 24-én születtem Székesfehérváron, jelenleg Pákozdon lakom. Középfokú tanulmányaimat a Tóparti Gimnázium angol nyelvi speciális osztályának tanulójaként végeztem. Az ELTE BTK néprajz szakának végzőseként figyelmem a népzenetudomány felé fordult. 2007 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem cimbalom kurzusának hallgatója vagyok.
Zenei tanulmányaimat 1989-ben kezdtem a székesfehérvári Hermann László Zeneiskolában cimbalom szakon. Tanárom Petrovics Tamás volt ( elhunyt 2008 április 13. ), aki a klasszikus zenei előtanulmányokat követően a magyar népzene alapjaival is megismertetett. 1990-től zongorát, 1993-tól kezdve pedig népdaléneket is tanultam Vakler Anna tanárnőtől.
2004-ben dicsérettel végeztem a Váci Zeneművészeti Szakközépiskola cimbalom, népdal, magánének kurzusain. Váci cimbalomtanáraim Balogh Kálmán és Farkas Rózsa voltak. Kálmán egyedi oktatói technikájával egy számomra merőben új, sokkal szélesebb spektrumú zenei látásmóddal gazdagított, csiszolta hangszertudásomat, Rózsa pedig nagyban hozzájárult klasszikus zenei műveltségem fejlődéséhez. Váci tanulóéveim alatt népdaltanárom Papp Ágnes, magánének tanárom Lázárné Rácz Éva voltak, így több énektanártól tanulva a hangképzésnek, énektechnikának több formája nyitottá vált számomra.
Jelenleg tagja vagyok a Bágyi Balázs Quartetnek ( etnojazz ), Németh Dénes zenekarának ( népzene ), illetve állandó közreműködője Berecz András ( ének - és mesemondó ) lemezeinek, Kiss Ferenc ( zeneszerző ) műsorainak és a Honvéd Táncszínház előadásainak a Gázsa Zenekarral.
Cimbalom tanulmányaimat a következő tanároknál folytatom mint magánnövendék: Balogh Kálmán ( magyar és román népzene ), Farkas Rózsa ( komolyzene ), Kuti Sándor (cigányzene ), Lukács Miklós ( jazz ).
Legfőbb célom az, hogy megtaláljam hangszerem, a cimbalom helyét a mai zenekultúrában, megismerjem lehetőségeit különböző zenei stílusokban. Igyekszem minél többféle zenei anyagot megismerni a cimbalmon keresztül.
Fontosabb események:
1991 - I. Cimbalom Világkongresszuson ( Pécs ) való részvétel
1996 - I. Országos Népzenei Verseny ( Gödöllő ) - kiemelt nívó díj
1999 - II. Országos Népzenei Verseny ( Gödöllő) - nívó díj
2002 - Népi Hangszerek Fesztiválja ( Dunaszekcső ) - megosztott I. díj
2004 - Amerikai koncertkörút a Gázsa zenekarral
2005 - Önálló cimbalomkoncert Székesfehérváron
2005 - A Népművészet Ifjú Mestere cím elnyerése
2005 - Koncertkörút Kanadában és az Egyesült Államokban a Budapest
Táncegyüttessel és a Gázsa Zenekarral
2006 - Önálló cimbalomkoncert, Szent Erzsébet napi gyertyafényes
koncert címmel, a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély kápolnájában
2006 - Az ETNOFON által kiírt "Bornépek Dalai " versenyen -
III. helyezés
2007 - Az első önálló lemez " EGETVERŐ " címmel
2008 - Ünnepi cimbalomkoncert az Osloi Magyar Nagykövetségen
március 15-e alkalmából
2008 - Koncertkörút Kanadában és az Egyesült Államokban a Gázsa
zenekarral
2009 - Koncertkörút Japánban a Honvéd Táncszínházzal
2009 - Megjelent, Bágyi Balázzsal közösen készített lemezünk
DUOLA címmel "