Premetz Mátyás
A zenészről
Premetz Mátyás Hammond-orgonista
> Premecz Mátyás zongorista, billentyűs:
"1982-ben születtem, hat évesen kezdtem zenével foglalkozni. Zongorázni tanultam a Tóth Aladár Zeneiskolában, valamint néhány sulikórusban énekeltem. Zongora tanárom Kaiser Addrienne volt. 2000-ben kezdtem jazzt tanulni a Postás Művelődési Házban. Itt Rátonyi Róbert és Márkus Tibor voltak a tanáram. 2002-ben lettem tagja a Brass On Brass együttesnek, ahol együtt játszhattam többek között Hudák Zsófiával, Bényei Tiborral, Mazura Jánossal, Fritz Józseffel és Fajszi Csanáddal.
2000-ben második helyezést értem el a Jazz 2000 Gyermek- és Ifjúsági jazzfesztivál versenyén szólista kategóriában.
2006-ban diplomát szereztem a Műszaki Egyetemen informatikusként.
2002 és 2007 között tanultam a Liszt Ferenc Zenetumányi Egyetem jazz tanszakán. Mestereim Binder Károly, Borbély Mihály és László Attila voltak.
2003-ban lettem tagja a TrioQuartetnek (http://trioquartet.atw.hu). A négyes felállásban John Scofield és Medeski, Martin and Wood számokat dolgoztunk fel. Az amatőr szintről kb. 1 év alatt eljutottunk a rendszeres koncertezésig, klubbokban és fesztiválok szerepeltünk szerte az országban. Saját dalok is születtek, ám sajnos lemezre nem kerültek, ugyanis a zenekar 2007 őszén feloszlott (Badics Márk-dr, Arató Zoltán-bass, Kurucz László-gitár).
2006-tól játszom a Triton Electric Octopus zenekarban Vázsonyi Jánossal(sax), Badics Márkkal(dr) és Herr Attilával(bass). Az etno-jazz jellegű formáció hosszú múltra tekinthet vissza. A jelenlegi felállásban dominál az elektromos jelleg - innen a név. A műsoron folyamatosan átalakuló, dinamikusan a helyszínhez adaptálódó, "élőben hangszerelt" saját kompozíciók szerepelnek.
Szintén 2006-tól tagja vagyok a lassan éledő Boogie & The Cry Baby zenekarnak (http://www.myspace.com/somedaybabycrybaby). Gál Csaba "Boogie" a Megasztár második szériájában tűnt fel, és ezzel a zenekarral saját zenéjét játsza, ami a 60-as 70-es évek "csoffadt" funk zenéjében gyökeredzik, klasszikus hangszerek klasszikus hangzásával próbál meg új magaslatokba emelkedni.
Eme állandó formációk mellett játszom szólóban, és gyakori vendége vagyok a Smárton triónak, valamint az Egy Kiss Erzsi Zenének, akiknek Kinono c. lemezén (2006) közreműködtem két dalban. 2007-es magyarországi túrnéján több alkalommal együtt zenélhettem Orszáczky Jackie-vel és zenekarával, és játszottam az Irie Maffiával is.
Az utóbbi öt év alatt megszállott gyűjtője és használója lettem a "pre-digitális" korszak elektromos hangszereinek és effektjeinek. Szerény gyűjteményem tagjai: Hammond B3 orgona + Leslie 760, Wurlitzer 200a e.zongora, Weltmeister Claviset 200, Echolette M150 csöves powermixer, Dynacord Echocord Mini szalagos visszhang. Egyéb fellépő cuccaim: Nord Electro 2, Nord Modular.
Egyéb zenekarok: Mardi Grass Jazz Band, FunkFactory, Random Szerda a.k.a. Lámpás Zenekar a.k.a. Barabás Lőrinc és barátai, Mocsár Trió, Monophonic, Brass on Brass, Jerry Lee Lewis Memorial Band, Magányos Lelk, CRB - Radics Béla emlékzenekar"