Zenész
Pálinkás Gergely
Pálinkás Gergely
A zenészről

Gergely egyebek mellett a kiváló énekes, Majsai Gábor zenekarának tagja. Évek óta játszik az ország legismertebb zenészei – Csepregi Gyula, Dörnyei Gábor, Szappanos György – társaságában különböző jazz formációkban. Saját ill. társzerzőként jegyzett szerzeményei a smooth jazz és a jazz rock jegyeit ötvözik és ugyanaz a letisztult muzikalitás jellemzi őket, mint Gergely gitárjátékát.

Pálinkás Gergely 1969. május 25-én született Vácott. Zenei tanulmányait 6 éves korában kezdte szülővárosának zenei általános iskolájában. 12 éves koráig klasszikus zenét, hegedülni tanult.

16 évesen, autodidakta módon ismerkedett meg a gitárral és a könnyűzenével. 19 éves, mikor saját szerzeményeiből önálló jazz koncertet ad a Magyar Rádió 22-es Stúdiójában – nagy sikerrel.

1989-et írunk, mikor Balatonszemesen a „Demo Tábor” névvel fémjelzett és Balázs Ferenc, valamint Babos Gyula vezetésével megrendezett tehetségkutató versenyen zenekarával a Maracas Team-mel első helyezést ér el.

A Maracas Team felbomlása után saját útját kereste, önálló zenei pályán indult el, melynek jelentősebb könnyűzenei állomásain többek között együtt dolgozott és dolgozik Hernádi Judittal, Heilig Gáborral és Majsai Gáborral.

Elkötelezett híve a jazz, ezen belül is a smooth jazz zenei műfajnak, amelyet a hazai jazz élet jelentős képviselőivel (Dörnyei Gábor, Szappanos György, Cselik Gábor, Csepregi Gyula, Fekete István) művel, saját és közös produkciók keretében.

Gitározása egyedi technikát képvisel, nem használ pengetőt – egy ujjas, körömmel történő pengetése különleges játékot és hangzást produkál.

Következő Fellépései
Az adatbázis nem tartalmaz fellépést.
Formációi

Pálinkás Gergely és zenekara

Pálinkás Gergely és zenekara
Galéria
2009 10 30 Pálinkás Gergő zenekara a Cserepesházban
Muzsikus Portál

Harcsa Veronika

Harcsa Veronika

Harcsa Veronika énekesnő, a Harcsa Veronika Quartet vezetője

Fellépései

Gödör Klub

Gödör Klub

Gödör Klub, koncerthelyszín és találkozóhely a főváros szívében, rendszeres programmal, zenei sokszínűséggel, kiállításokkal és egyéb kulturális eseményekkel.

Események

Légy mindig naprakész!
Iratkozz fel hírlevelünkre és kapd meg elsőkézből a legfrissebb, legérdekesebb híreinket és koncertajánlóinkat!

E-mail cím:

        

Média
Média
Média
Média
China maximum Hydrocarbon Resin manufacturer.