Zenész
Moór Bernadett
Moór Bernadett
A zenészről
MMoór Bernadett énekesnő a magyar zenei élet nagy visszatérője: a kilencvenes évek közepén az egyik legsikeresebb magyar lányzenekar tagja volt, 2006-ban azonban új stílusban tért vissza és a popzene helyett a jazz felé fordult. Kezdeti szólókarrierjét egy nagyzenekari jazzalbum követte, melyhez Fekete-Kovács Kornélt és zenekarát, a Modern Art Orchestrát hívta partnernek. A főként Fekete-Kovács Kornél által hangszerelt lemez dalszövegeit Hárs Viktor, Hegyi György, Szabó Ági és Hajós András jegyzi, egy duett erejéig Horváth Charlie is közreműködik rajta.
Következő Fellépései
Az adatbázis nem tartalmaz fellépést.
Formációi
Az adatbázis nem tartalmaz olyan formációt melynek a zenész tagja lenne.
Galéria
Az adatbázis nem tartalmaz kapcsolódó galériát.
Muzsikus Portál

Tóth Viktor

Tóth Viktor

Tóth Viktor szaxofonos, a Tóth Viktor Tercett vezetője, a Berki Tamás Band tagja

Fellépései

Nyitott Műhely

Nyitott Műhely

Nyitott Műhely, a Déli Pályaudvar szomszédságában található koncerthely, kiállítási tér, irodalmi estek helyszíne, ahol a kultúra legkülönbözõbb területein alkotó emberek bukkantak fel, hogy újabb és újabb színekkel gazdagítsák az ittlétet.

Események

Légy mindig naprakész!
Iratkozz fel hírlevelünkre és kapd meg elsőkézből a legfrissebb, legérdekesebb híreinket és koncertajánlóinkat!

E-mail cím:

        

Média
Média
Média
Média