Zenész
Majorosi Marianna
Majorosi Marianna
A zenészről
Teljes nevem Kökény Richárdné Majorosi Marianna. 1969-ben Békéscsabán születtem. Középiskola elvégzése után Szarvason tanultam a Brunszvik Teréz Óvóképző Főiskolán. 2001-ben néptáncpedagógus diplomát szereztem a Magyar Táncművészeti Főiskolán.

Békéscsabán kezdtem táncolni 9 éves koromban. Végigjárva a létrát felkerültem a Balassi felnőtt táncegyüttesbe. Szarvasra kerülve is táncoltam a Tessedik táncegyüttesben és tanítottam az utánpótlást.

1990-ben a Magyar Állami Népi Együttes táncosa lettem, 1995-től énekesi feladatokat is betöltöttem. 1996-ban a női tánckar vezetője lettem.

1996-ban kerültem Bodza Klárához, aki "igazi énekest" faragott belőlem. 1994-ben Népművészet Ifjú Mestere címet kaptam és ebben az évben kerültem a Csík Zenekarba.

2000 októbere óta itthon vagyok Bence és Gábor nevű kisfiaimmal, de most is aktívan énekelek és tanítok néptáncot.
Következő Fellépései
Az adatbázis nem tartalmaz fellépést.
Formációi

Csík Zenekar

Csík Zenekar: a kecskeméti együttes 20 éve meghatározó szereplője Magyarország népzenei életének. Rengeteg koncert, táncház és jó néhány sikeres zenei album tette népszerűvé nemcsak a zenekart, de a magyar népzenét is - hazánkban és külföldön egyaránt. Munkájuk legnagyobb elismerését jelzi a Fonogram-díj, melyet 2007 év elején érdemeltek ki legutóbbi, azóta aranylemezként számon tartott "Senki nem ért semmit" című albumért világzene kategóriában.
Galéria
Az adatbázis nem tartalmaz kapcsolódó galériát.
Muzsikus Portál

Fodo

Fodo

Fodo - ifj. Födö Sándor - sokoldalú muzsikus, a Fábián Juli Jazz Riff, a Juhász Gábor Quintet, az Azuma Clan és még számtalan formáció tagja

Fellépései

Padlizsán Étterem - Esztergom

Padlizsán Étterem - Esztergom

Padlizsán Étterem az esztergomi vár lábánál, a vízivárosi templommal szemben várja a világ konyháinak specialitásaival vendégeit. Már lassan két éve, hogy havonta egyszer a minõségi élõzenét is kínálja a "desszertek" között a Padlizsán Étterem.

Események

Légy mindig naprakész!
Iratkozz fel hírlevelünkre és kapd meg elsőkézből a legfrissebb, legérdekesebb híreinket és koncertajánlóinkat!

E-mail cím:

        

Média
Média
Média
Média