Formáció
Lukács Miklós -Borbély Mihály-Klenyán Csaba Trió
Lukács Miklós -Borbély Mihály-Klenyán Csaba Trió
A formációról
Lukács Miklós -Borbély Mihály-Klenyán Csaba Trió:
Lukács Miklós 1977-ben született. Édesapja szintén cimbalmos. Kilenc évesen a Rácz Aladár Cimbalomverseny serdülő korcsoportjában már második helyezést ért el. Főiskolai tanulmányait követően – a klasszikus zene mellett – többféle zenei műfajba is belemerült, elsősorban a dzsesszbe és az etnozenébe. A mai napig számos ilyen formáció – Dresch Quartet, Palya Bea Quintet – tagja, illetve állandó vendége. Az előadóművészet mellett a zeneszerzéssel is aktívan foglalkozik, 2005-ben alapította meg saját zenekarát, a Lukács Miklós Quintetet.
Borbély Mihály a sokoldalú fúvós: a nép- és világzene, a jazz és a kortárszene területén egyaránt tevékenykedik, együttesvezetőként (Borbély Műhely, Quartet B, Balkán Jazz Project, Borbély-Dresch Quartet), különböző formációk (Binder-Borbély duó, Eastern Boundary Quartet, László Attila Quintet, Oláh Kálmán Szextett, Vujicsics együttes) tagjaként illetve szólistaként.
Klenyán Csaba klarinétművészt a fiatal magyar fúvósnemzedék egyik legnagyobb tehetségének tartják, ki máris széles körben ismert, mint újat kereső, eredeti gondolkodású muzsikus. Kedveli a különleges műsorokat és elkötelezett tolmácsolója a kortárs kompozícióknak. Az Új Magyar Zeneegyesület (UMZE) és a Trio Lignum alapító tagja. Európa szinte valamennyi országában koncertezett, és számos nemzetközi versenyen ért el első helyezést.
Következő Fellépések
Az adatbázis nem tartalmaz fellépést.
Tagok
Galériák
Muzsikus Portál

Fodo

Fodo

Fodo - ifj. Födö Sándor - sokoldalú muzsikus, a Fábián Juli Jazz Riff, a Juhász Gábor Quintet, az Azuma Clan és még számtalan formáció tagja

Fellépései

Budapest Jazz Club

Budapest Jazz Club

A Hadik Palota csodálatosan felújított épületében - a "Kossuth Klubként" minden zenerajongó által jól ismert helyszínen - alakult meg a Budapest Jazz Club, magas színvonalú technikai feltételekkel, kiemelkedõen szép környezetet biztosítva a magyar jazzvilág koncertjeihez.

Események

Légy mindig naprakész!
Iratkozz fel hírlevelünkre és kapd meg elsőkézből a legfrissebb, legérdekesebb híreinket és koncertajánlóinkat!

E-mail cím:

        

Média
Média
Média
Média