Zenész
Kornis Ferenc
Kornis Ferenc
A zenészről
Kornis Ferenc kongás, az Invocatio Musicalist tagja

Pitagorasz szerint az egész teremtett világ harmóniája számviszonyokon, azok rendezettségén, arányosságán alapul. Ennek a rendezettségnek talán legszebb kifejezői a zenei harmóniák, hangzások, melyek a természetben tőlünk függetlenül is folyamatosan jelen vannak és működnek. Hogy mindebből megtapasztaljunk valamit, elég kiülnünk egy patak partjára, egy erdei tisztásra vagy hegyoromra, és szemlélni a körülöttünk lévő- illetve bennünket is átható valóságot.
Abban látom fő feladatunkat, hogy a létezés ezen zenei összefüggéseiből a magunk egyszerű és tökéletlen módján mi is megjelenítsünk valamit, és ezt minél érthetőbb formában mutassuk be, adjuk át környezetünk számára.
Számomra az ütőhangszerek azok az eszközök, melyek segítségével leginkább képes vagyok kifejezni azt, amit nekem a zene jelent. Gyermekkorom óta vonzódom az ütőhangszerekhez, doboltam iskolapadon, befőttesüvegek tetején, lépcsőkorláton, bútorokon, mindenen.
Itt az együttesben a barátaimmal zsoltárfeldolgozásokat és saját szerzeményeket játszunk, melyekhez igyekszem hozzáadni egyéni zenei elképzelésem által azokat az értékeket, amelyek az együttes hangzás által, remélem visszatükröznek valamit abból a harmóniából, melyet az egész teremtett világ hordoz.
 
Következő Fellépései
Az adatbázis nem tartalmaz fellépést.
Formációi

Invocatio Musicalis

Invocatio Musicalis, a korábban Musical Witchcraft néven ismert zenekar saját kompozíciókat, valamint református zsoltárok és énekek feldolgozását mutatja be.
Galéria
2009 12 04 Invocatio Musicalis a Muzsikus Kávéházban
Muzsikus Portál

Oláh Dezső

Oláh Dezső

Oláh Dezső jazz-zongorista, zeneszerző, a fiatal generáció egyik legnagyobb tehetsége. Saját zenekaraival és kiváló énekesnőkkel közös munkáiban is a legjobb hagyományok folytatója.

Fellépései

VIATOR Apátsági Étterem és Borbár, Pannonhalma

VIATOR Apátsági Étterem és Borbár, Pannonhalma

VIATOR Apátsági Étterem és Borbár, Pannonhalma

Események

Légy mindig naprakész!
Iratkozz fel hírlevelünkre és kapd meg elsőkézből a legfrissebb, legérdekesebb híreinket és koncertajánlóinkat!

E-mail cím:

        

Média
Média
Média
Média