Formáció
Invocatio Musicalis
Invocatio Musicalis
A formációról
Invocatio Musicalis

A Musical Witchcraft nevet Kollár dr. adta még az első szólóalbumán szereplő egyik kompozíciójának, amelyben a különféle zenei áramlatok, stílusok nemes kevercsét szerette volna megjeleníteni, hasonlóan egy boszorkány üstjébe kerülő különféle orákulomokhoz. Úgy gondoltuk, hogy ez a korokon és stílusokon átívelő műfaji szinkretizmus jól leírja egész zenei ars poeticánkat. Ezért hagytuk, illetve hát segítettük is, hogy rajtunk ragadjon ez név. Később azonban fel kellett ismernünk, hogy ennek a névnek nemcsak a hangzása idegen a magyar fülnek, hanem a jelentése is sokszor magyarázkodásra kényszerített, főleg egyházi berkekben, ahová pedig zsoltárfeldolgozásaink célközönsége kötődik. Így hát jobbnak láttuk egy még oly sok magyarázkodást is implikáló névváltoztatáshoz folyamodnunk. Az Invocatio mellett az szólt, hogy egyrészt latin volta miatt nemzetközi, másrészt jól kifejezi közös zenei missziónkat: a megszólítást, segítségül hívást, fohászkodást vagy akár a megszólított állapotot.
Következő Fellépések
Az adatbázis nem tartalmaz fellépést.
Tagok
Galériák
2009 12 04 Invocatio Musicalis a Muzsikus Kávéházban
Muzsikus Portál

Marosi Zoltán

Marosi Zoltán

Marosi Zoltán harmonikás, a Harmonicum, a Fritz-Marosi Quartet és az Etnograd produkciók zenésze, aki a balkáni dallamok és a jazz mellett más műfajokban is otthon van.

Fellépései

Muzsikus Kávéház

Muzsikus Kávéház

Muzsikus Kávéház. Õrmezõ tízemeletes házai között 2004-2012 között működött a Semmelweis Tibor és Péter Héderi Andrea által létrehozott csodálatos ékszerdoboz, ami - Pick Róbert koncertszervezésében - a muzsikusok háza lett pár év alatt.

Események

Légy mindig naprakész!
Iratkozz fel hírlevelünkre és kapd meg elsőkézből a legfrissebb, legérdekesebb híreinket és koncertajánlóinkat!

E-mail cím:

        

Média
Média
Média
Média
China maximum Hydrocarbon Resin manufacturer.