Zenész
Gyenge Lajos
Gyenge Lajos
A zenészről
1980 és 1988 között a Postás Zeneiskolában tanult Nesztor Iván növendékeként, majd 1989/90-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakán folytatta tanulmányait. 1985 óta aktívan játszik a legkülönbözőbb stílusú zenekarokban és műfajokban (blues, rock, pop, jazz). Részt vett számos színházi produkcióban és musicalben (Rocky Horror Show, Jézus Krisztus Szupersztár, Fame, Rémségek Kicsiny Boltja, Godspell), valamint reklám-és filmzenei felvételekben. Közreműködött és közreműködik többek között Bródy János, Charlie, Dés László, az ESP Group, Ferenczi György, Hevesi Tamás, a Hobo Blues Band, a Jazz+Az, a Pénz együttes, Pierrot, a Silent Way, St. Martin, Takáts Tamás, Tisza Bea, Tolcsvay László és Zorán koncertjein és lemezfelvételein. Szívesen és gyakran foglalkoztatott session-zenész, rendszeresen szerepel hazai és külföldi klubokban és fesztiválokon, turnékon valamint stúdiófelvételeken. 2000 júliusában Edinával és a Pénz együttessel Sting előzenekaraként szerepelt a Budapesti Kisstadionban. 2004-ben és 2005-ben a Tv2 Megasztár I. majd a Megasztár II. című zenei vetélkedőjében a zenekar tagjaként oroszlánrészt vállalt a zenei alapok és a CD kiadványok létrehozásában, a nyári koncertturnékban. Jelenleg is ”hivatalos” tagja egyebek közt a HársHegyBandnek, a Hevesi Tamás Zenekarnak, St. Martin kísérőcsapatának. 
Következő Fellépései
Az adatbázis nem tartalmaz fellépést.
Formációi

HársHegyBand

HársHegyBand, a két kiváló énekesnővel - Kozma Orsival és Váczi Eszterrel - megszólaló, sokszínű zenekar.
Galéria
Az adatbázis nem tartalmaz kapcsolódó galériát.
Muzsikus Portál

Fábián Juli

Fábián Juli

A magyar jazz legjobb énekesei közül is kitűnik különleges énektechnikájával, egyedi improvizációival. Kiváló muzsikusokkal alakított együttesének - a Fábián Juli Jazz Riffnek - fellépései minden fesztiválon és rendezvényen kiemelkedő eseménynek számítanak.

Fellépései

VIATOR Apátsági Étterem és Borbár, Pannonhalma

VIATOR Apátsági Étterem és Borbár, Pannonhalma

VIATOR Apátsági Étterem és Borbár, Pannonhalma

Események

Légy mindig naprakész!
Iratkozz fel hírlevelünkre és kapd meg elsőkézből a legfrissebb, legérdekesebb híreinket és koncertajánlóinkat!

E-mail cím:

        

Média
Média
Média
Média
China maximum Hydrocarbon Resin manufacturer.