Gereben Zita
A zenészről
Gereben Zita
"Általános iskolai éveimet a Leövey Klára Zeneiskolában végeztem el. A 6. Osztálytól a Magyar Rádió Gyemekkórusába jártam. 8 éves koromtól kezdtem hegedülni, majd késobb 3 évig brácsáztam. 1996-2000.ig a Szent István Király Zenemuvészeti Szakközépiskola tanulója voltam, ahol az iskolai nagyzenekarral rengeteg fellépésünk volt. Itt karmesterünk Záborszky Kálmán, a hegedutanárom pedig Baranyai Gábor volt.
2000-ben érettségiztem, majd 2001-ben felvételt nyertem az MZTSZ Kobányai Zenei Stúdióba, itt kezdtem el éneket tanulni. Tanáraim Kósa Zsuzsa, majd az utolsó 2 évben Faith Ildikó volt.
Zenei Stúdióban szerzett szakvizsgám után 2004-ben sikeresen felvételiztem a Liszt Ferenc Zenemuvészeti Egyetem Jazz-ének szakára, ahol 2008-ban diplomáztam. Énektanárom: Lakatos Ágnes.
Zenekarok:
Emil.RuleZ! zenekar: 2003-tól az ismert pop-jazz zenekar tagja vagyok
Gereben Zita Quintet: Saját zenekarom, amely 2007-tol muködik.
R.E.E.D. Only zenekar (Roland East Europe Demo): Az ismert hangszerforgalmazó termékbemutató zenekara, melybe szintén 2003-ban kerültem. Tagok: Gereben Zita – ének - Sántha Gábor – gitár, ének – Andrásik Remo – gitár – Koós László(Csubi) – basszusgitár – Szabó Károly – zongora – Angler Ákos – dob
Fontosabb fellépések:
Lengyelország, Csehország (Prágai Zenei Fesztivál) Ukrajnai turné, (Kijevi Zenei Kiállítás)
Fontosabb szóló fellépéseim:
2004. június 20. Budapest Jazz Orchestra - Mucsarnok (Hárs Viktor: Szögesdrót-Gyermek címu darab)
2006. augusztus 12. Modern Art Orchestra - Sziget Fesztivál (Hárs Viktor szerzeményeibol)
2004. július 25. Promenád Hangversenyek - Magyar Rádió Márványterem (Petofi Rádió)
2005. november 24 Soul Of Jazz Fesztivál - Benczúr Ház
2006. május 12 Liszt Ferenc Zenemuvészeti Egyetem koncertje - Magyar Rádió Márványterem
2008. október 16 Gereben Zita Quintet – Budapest Oszi Fesztivál
Eddigi megjelenések:
Boldog Születésnapot c. film betétdala (Emil.RuleZ! - Zsebeibe Zsé) /2004/
Emil.RuleZ! - Hisztis /2004/
Hárs Viktor Szögesdrót Gyermek /2005/
Gerendás Péter - Apák Könyve /2005/
Emil.RuleZ! - Zanga-Zanga /2005/
The Transform Quintet - Each Other's Children /2007/
Szabó Leslie - A Dalnok könyve /2007/
A Muzsikus világa 2008 – Énekesnok, Csodásak /2008/ "