Gabó & The Groovers
A formációról
Gabó and the Groovers:
A zenekar a 2010-es évben nyerte el végleges formáját. A basszer már régóta hű társ, majd jött a dobos és végül a gitáros, majd a billenytűs. Mindannyian többféle zenei formáció tagjaiként tettek hozzá a zene világnak tágítására és jelenleg is tagjai különböző egyéb csapatoknak. Nem is olyan rég pedig két vokalistával bővölt a banda. Az énekes már régóta közreműködik az underground hip-hop szcénában, legújabb projektje az Animal Cannibals albumán két közreműködés. A zene, amit csinál több műfaj összeolvadása: R&B, Soul, Neo-soul, Acid-jazz és Nu-jazz, mely műfajnak egyenlőre úttörő szerepe van, hiszen gyökerei egyenlőre nem igazán találhatók meg kis hazánkban. A szövegek és a számok javarészt az ő szerzeményei, melyeket a most megjelenő 51 kis semmiség című albumán lehet teljes egészében meghallgatni.