Formáció
For Tunes
For Tunes
A formációról
For Tunes:
A 2007-ben újjászerveződött zenekar a tagok szerzeményeit játssza, saját repertoárral rendelkezik. A mainstream gyökereket nem megtagadó, modern hangvételű swing-ek, balladák, samba-k, szabadabb hangvételű darabok váltják egymást a For Tunes programjában. Mind a négy hangszer szólistaként is folyamatosan szerepel a produkcióban. A zenekar rövid pályafutása ellenére több sikeres koncertet tudhat maga mögött, ebből egyik a Magyar Rádió Márványtermében rögzített élő koncert, ahol a 2008-ban megjelent lemez anyaga került bemutatásra.
Kollmann Gábor – szaxofon, Horányi Sándor – gitár, Lutz János – nagybőgő, Sramkó János – d
Következő Fellépések
Az adatbázis nem tartalmaz fellépést.
Tagok
Galériák
Muzsikus Portál

Simkó-Várnagy Mihály

Simkó-Várnagy Mihály

Simkó-Várnagy Mihály csellóművész nevéhez a klasszikus zenétől (Dohmányi zenekar) a latin muzsikán keresztül (Nossa) a kortárs zenéig (Fugato) minden műfajban magas színvonalú produkciók fűződnek.

Fellépései

Budapest Jazz Club

Budapest Jazz Club

A Hadik Palota csodálatosan felújított épületében - a "Kossuth Klubként" minden zenerajongó által jól ismert helyszínen - alakult meg a Budapest Jazz Club, magas színvonalú technikai feltételekkel, kiemelkedõen szép környezetet biztosítva a magyar jazzvilág koncertjeihez.

Események

Légy mindig naprakész!
Iratkozz fel hírlevelünkre és kapd meg elsőkézből a legfrissebb, legérdekesebb híreinket és koncertajánlóinkat!

E-mail cím:

        

Média
Média
Média
Média