Zenész
Dely Róbert
Dely Róbert
A zenészről
Dely Róbert  15 évesen kezdett gitározni amatőr blues- és rockzenekarokban. 17 éves, amikor a jazz-zene iránt érdeklődni kezd. Eleinte autodidakta módon tanult improvizálni, később Faragó Miklóshoz, egy profi jazzgitároshoz járt magánórákra. 1990-ben a Postás Zeneiskola növendéke lett, ahol Horányi Sándortól jazzgitárt, Pap Józseftől zenekari gyakorlatot tanult. 1991-től a Liszt Ferenc Zenemuvészeti Főiskola Jazz Tanszakának hallgatója, ahol tanárai többek közöt Babos Gyula, László Attila, Horányi Sándor, Gonda János, Gőz László, Borbély Mihály, Friedrich Károly. 1992-ben megalakítja első profi jazz-zenekarát a Delyriumot. Saját szerzeményeit adják elő budapesti klubokban, és vidéki koncerthelyeken. A zenekarnak - amely kvartett illetve trió formációban is létezett - tagja volt: Lutz János - bőgő, Tóth Sándor - szaxofon, Berditz Tamás - dob, később Tiba Sándor - dob, Molnár Péter - bőgő, majd Hárs Viktor - bőgő, Baló István - dob, Winand Gábor - szaxofon. 1995-ben több mint háromszáz gitáros közül ő a svájci Lausanneban rendezett versenyt jazz kategóriájának győztese. 1996-ban diplomázik a főiskolán. 1995-1999 között számos rádiófelvételt készített zenekarával a Magyar Rádió számára, főleg saját kompozicióit rögzitették. 1999-ben megalakította a Roby Dely Groupot, amelynek tagjai Balázs Elemér - dob, Cselik Gábor - zongora, Gyenge Lajos - dob, Hárs Viktor - bőgő, Klenyán Csaba - klarinét, Winand Gábor - szaxofon és a zeneszerző-gitáros Dely Róbert. 1999 végén, 2000 elején a Roby Dely Group elkészítette első lemezét, amelynek a Downtown Stories címet adják (BMC CD 029).
   
Következő Fellépései
Az adatbázis nem tartalmaz fellépést.
Formációi
Az adatbázis nem tartalmaz olyan formációt melynek a zenész tagja lenne.
Galéria
Az adatbázis nem tartalmaz kapcsolódó galériát.
Muzsikus Portál

Petruska András

Petruska András

Petruska András gitáros,énekes.

Fellépései

Muzsikus Kávéház

Muzsikus Kávéház

Muzsikus Kávéház. Õrmezõ tízemeletes házai között 2004-2012 között működött a Semmelweis Tibor és Péter Héderi Andrea által létrehozott csodálatos ékszerdoboz, ami - Pick Róbert koncertszervezésében - a muzsikusok háza lett pár év alatt.

Események

Légy mindig naprakész!
Iratkozz fel hírlevelünkre és kapd meg elsőkézből a legfrissebb, legérdekesebb híreinket és koncertajánlóinkat!

E-mail cím:

        

Média
Média
Média
Média
China maximum Hydrocarbon Resin manufacturer.