Zenész
Büki Richard
Büki Richard
A zenészről
1976. október 3-án született Kaposváron. Klasszikus gitár tanulmányait 1988-ban kezdte, a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolában, Nagy Dénes növendékeként. 1996-ban felvételt nyert a Pécsi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola gitár szakára. Tanára  Eötvös József Liszt-díjas gitárművész. 2000-ben sikeresen diplomázott Haydn átirataival, melyből részletek a honlapról letölthetőek a GuitArt-duo előadásában. Tanulmányai során részt vett: Mosóczi Miklós, Martin Mislivecek, Paulikovics Pál, Róth Ede, Josef Zsapka, Pavlovits Dávid kurzusain.

1998-ban Karin Pagmar osztrák énekesnő CD-jén működött közre. 1999-től Kuncz László Tinódi-díjas és Bartók emlékdíjas operaénekes kísérő zenésze. 2000-ben Ribly Tamással megalapítja a Badacsony duot. A K-Royal jazz formáció alapítója 2002-ben. 2006 nyarán alakul Kuncz Lászlóval közös együttese a Vígságtévők. Ebben az évben jön létre a Büki és Domokos gitár duo, mely klasszikus és jazz műveket ad elő, majd Kovács Miklóssal kiegészülve trióvá bővül. Az így kialakult formáció TRIO Combo néven működik. 2007 őszén megalakítja a Sound-World Music formációt. 2008 februárjától a Kaposvári Csiky Gergely Színháznál dolgozik, ahol Csákányi-Kulka zenés est zenekarának tagja. Ebben az évben Pál Andrással - a Pécsi Nemzeti Színház színészével - megalapítja a KeresztHuzat Társulatot. Sokoldalú zenészként fellépett: Magyarországon, Ausztriában, Romániában, Ukrajnában, Horvátországban, Csehországban, Olaszországban, Svájcban és Németországban.

1996-tól zeneiskolai tanár. A X. Országos Kamarazenei Versenyen 2006-ban Székesfehérvárott felkészítői munkájáért tanári különdíjat kapott. 2006-tól  zenés, interaktív gyermekműsorokat készít (A Mikulás és a Krampusz zenés műsora, és a Két vadász és a Nyúl címmel). 2008-ban megkapta a Bóly és Térsége Zeneoktatásáért Alapítvány díját. Jelenleg a Bólyi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, és Kozármislenyi Diabelli Alapfokú Művészetoktatási Intézmény gitártanára. 

Következő Fellépései
Az adatbázis nem tartalmaz fellépést.
Formációi
Az adatbázis nem tartalmaz olyan formációt melynek a zenész tagja lenne.
Galéria
Az adatbázis nem tartalmaz kapcsolódó galériát.
Muzsikus Portál

Hodek Dávid

Hodek Dávid

Hodek Dávid, a különleges tehetségű dobos, aki - fiatal kora ellenére - már nemzetközi fesztiválok elismert zenésze együttesével, a Hodek Dávid Quartettel.

Fellépései

Nyitott Műhely

Nyitott Műhely

Nyitott Műhely, a Déli Pályaudvar szomszédságában található koncerthely, kiállítási tér, irodalmi estek helyszíne, ahol a kultúra legkülönbözõbb területein alkotó emberek bukkantak fel, hogy újabb és újabb színekkel gazdagítsák az ittlétet.

Események

Légy mindig naprakész!
Iratkozz fel hírlevelünkre és kapd meg elsőkézből a legfrissebb, legérdekesebb híreinket és koncertajánlóinkat!

E-mail cím:

        

Média
Média
Média
Média
China maximum Hydrocarbon Resin manufacturer.