Brass on Brass Dixiland Band
A formációról
Brass on Brass Dixiland Band :
"Brass on brass ( Réz a rézen,vagy Réz hátán réz ) elnevezés Márton Gyulától, a Csinibaba forgatókönyvírójától származik. Az együttest 1998 nyarán kezdtem el szervezni, három évvel azután, hogy megszünt, majd lebontották a munkahelyemet, a Magyar Mozi- és Videofilmgyárat.
A XVIII. kerületi Rółzsa Ferenc Müvelődési Ház, majd a Kondor Béla Közösségi ház fogadott be bennünket, ahol a kezdetektől fogva dixieland klubot müködtetünk." (Szobolits Béla)
"Dixie rezesek, hatalmas jókedvvel, bőséggel!" - a tradicionális dzsessz együttes saját bevallása szerint ez a mottó jellemzi leginkább előadásukat. A 11 éve alakult zenekar műsorán elsősorban blues, boogie-woogie, dixieland, swing, illetve a 20-as, 30-as, 40-es évek jazz standard dalai szerepelnek, mellyel sikeresen szerepeltek több hazai jazz-, illetve dixie találkozón. Előadásukra jellemző, hogy közvetlen kapcsolatot tudnak teremteni a közönséggel, így koncertjeik kellemes élményt biztosítanak a hallgatóság számára.
dr.Borissza Géza - gitár, bendzsó, fuvola
Hans Van Vliet - harsona
dr.Huszár András - zongora
Jákó Balázs - nagybőgő
Makó László - szopránszaxofon
Szobolits Béla - trombita, szárnykürt, ének
Zsidel Miklós - dobok