Zenész
Bede Péter
Bede Péter
A zenészről
Bede Péter szaxofonos a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakán tanul. Hat évig klarinétozott, majd 17 évesen kezdett szaxofonozni. Számos magyar és nemzetközi fesztiválon szerepelt, valamint fellépett klubokban, rádió és televízió műsorokban. Játékát meghatározza a jazz és a komolyzene is, de muzsikájára legnagyobb hatással a népzene van. Három esztendeje minden évben részt vesz a moldvai és a gyimesi népzenei táborokban, ahol alkalma van eredeti népzenészektol tanulni. Játszott többek között a Beshodrom zenekarban, jelenleg vezetője a Fanfara Complexa formációnak, tagja a Kardos Négyes és a Tűzkő Septet zenekaroknak, valamint együtt muzsikál a kiváló furulyás Kerényi Róberttel a Szigony és barátai együttesben.
      Két hónapos korától aktív résztvevője az 1978 óta működő augusztus 20-ai Kisörspusztai Jazz Fesztiválnak. Kisörspusztán ismerte meg Dresch Mihályt is, akinek meghatározó szerepe van abban, hogy komolyzenei tanulmányait követően érdeklődése a jazz és a népzene felé fordult.
      Négy esztendeje állandó vendége a Győri Média Wave-nek.
Következő Fellépései
Az adatbázis nem tartalmaz fellépést.
Formációi
Az adatbázis nem tartalmaz olyan formációt melynek a zenész tagja lenne.
Galéria
Az adatbázis nem tartalmaz kapcsolódó galériát.
Muzsikus Portál

Mészáros Tamás

Mészáros Tamás

Mészáros Tamás énekes, a Mészáros Tamás Band vezetője

Fellépései

Budapest Jazz Club

Budapest Jazz Club

Új helyen, de a régi tartalommal! A magyar jazz egyik központjaként ismertük meg a BJC-t, amely most a XIII. kerületben talált új otthont!

Események

Légy mindig naprakész!
Iratkozz fel hírlevelünkre és kapd meg elsőkézből a legfrissebb, legérdekesebb híreinket és koncertajánlóinkat!

E-mail cím:

        

Média
Média
Média
Média
China maximum Hydrocarbon Resin manufacturer.