
1978 január 10-én született. Zenei tanulmányait csellistaként kezdte. 12 éves korától klasszikus ütőhangszereken tanult. 16 évesen kezdett a jazzdobbal foglalkozni.
Banai Szilárd meghatározó egyénisége a magyar és a nemzetközi dobos társadalomnak, többek között a világhírű Djabe ütőse is. Idézet egy róla írt riportból: „Ahogy a zenekar elhagyta a színpadot, a dobos, Banai Szilárd erőteljes dobszólóba kezdett. A show jó néhány percig tartott, melynek minden pillanata új izgalmakat hozott. Banai Szilárd lassú és szupergyors tempókban fokozta a feszültséget, dupla lábdobos játéka a lehetőségek minden spektrumát meghódította. Szó szerint a mellkasunkban dübörgött előadásának minden egyes ritmusa.”
Zenei végzettségei:
Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium - Klasszikus ütőhangszer szak
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - Jazzdob szak
Zenekarok:
Djabe, Full Playback, Bori Viktor Trió
Fontosabb sessionmunkák, zenekarok:
Sárik Péter Trió, Nagy János Trió, Birta Trió, Kovács Ferenc-Dresch Mihály Special Band, Budapest Jazz Orchestra, Dés László, Binder Károly Project, Pege Quartet, Stúdió 11, Szikora Robi: Hangszál (tv sorozat), Tea Group, Malek Andrea Band, Szulák Andrea, TNT, Kozmix, Csütörtök 12
Szendőfi Balázs

Szendőfi Balázs basszusgitár
Fellépései
VIATOR Apátsági Étterem és Borbár, Pannonhalma

VIATOR Apátsági Étterem és Borbár, Pannonhalma
Események