Formáció
Bágyi Balázs Quartet
Bágyi Balázs Quartet
A formációról
A Bágyi Balázs Quartet  formáció elismert magyar jazz- és népzenészek közös alkotóműhelye. Zenéjük magyar és balkáni népzenékben gyökerező ethno-jazz és világzene. Az együttes tisztán akusztikus, "földszagú" hangzásvilága is a népzenék és az improvizáció őserejét jeleníti meg. Repertoárjuk javarészt a zenekarvezető szerzeményeire épül.
2004-ben jelent meg első lemezük "Valahol Máshol" címmel. 
2005-ben erről az albumról Bágyi Balázs " Szúnyogtánc" című kompozíciója – több ezer nevezett szerzemény közül – az instrumentális kategória döntőse lett a világ vezető dalszerző versenyén, az USA Songwriting Competition-ön.
2006-ban jelent meg Salamon Beátával (Méta zkr.) közösen elkészített "Magyar Zene", mely meghozta számukra az igazi elismertséget és munkájuk iránti nemzetközi érdeklődést.

2008 tavaszán a zenekar a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem vendége volt a "Métamorfózis" gálán, majd ugyanez év nyarán hazánkat képviselték a Zene Ünnepén Berlinben, ősszel pedig nagy sikerrel turnéztak Erdélyben.
Tagok:
Tűzkő Csaba – szaxofon
P. Szabó Dániel – cimbalom
Oláh Péter – nagybőgő
Bágyi Balázs – dob
   

 
Következő Fellépések
Az adatbázis nem tartalmaz fellépést.
Tagok
Galériák
Muzsikus Portál

Simkó-Várnagy Mihály

Simkó-Várnagy Mihály

Simkó-Várnagy Mihály csellóművész nevéhez a klasszikus zenétől (Dohmányi zenekar) a latin muzsikán keresztül (Nossa) a kortárs zenéig (Fugato) minden műfajban magas színvonalú produkciók fűződnek.

Fellépései

Gödör Klub

Gödör Klub

Gödör Klub, koncerthelyszín és találkozóhely a főváros szívében, rendszeres programmal, zenei sokszínűséggel, kiállításokkal és egyéb kulturális eseményekkel.

Események

Légy mindig naprakész!
Iratkozz fel hírlevelünkre és kapd meg elsőkézből a legfrissebb, legérdekesebb híreinket és koncertajánlóinkat!

E-mail cím:

        

Média
Média
Média
Média