Bágyi Balázs
A zenészről
Bágyi Balázs dobos 1973-ban született Pécsett, muzsikusi pályafutását e városban kezdte.
1998-ban kitüntetéses diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakán, jazzdob előadóművész és tanár képesítéssel. Tanárai Kőszegi Imre, Nesztor Iván és Zsoldos Béla voltak.
A főiskolai évek alatt több saját formációt szervezett a fiatal jazzgeneráció tagjaiból, illetve közreműködött mások zenekaraiban (Bacsó Kristóf, Cseke Gábor, Horváth Balázs, Párniczky András.).
A Magyar Jazzszövetség és az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület tagja, aktív koncertművésze a magyar jazzéletnek. Az elmúlt tíz évben több hazai élvonalbeli muzsikussal játszott, illetve dolgozott együtt (Berki Tamás, Berkes Balázs, Borbély Mihály, Egri János, Fekete-Kovács Kornél, Mohai Tamás, Muck Ferenc, Winand Gábor, Vukán György, Victor Máté.). Számtalan fellépés és stúdiómunka hozta meg szakmai rutinját, bizonyította zenei képességeit.
1998-2003-ig a Whitefül zenekar tagja, 2003-ban megjelent Future In The Past című lemezükön több kompozíció szerzője.
2004-ben megalakította a Bágyi Balázs Quartetet, amellyel saját szerzeményeit játssza. 2004 nyarán jelent meg debütáló albumuk Valahol máshol címmel, azóta neves hazai fesztiválok rendszeres résztvevői (többek közt: VI. Jazz és a Bor Fesztiválja Balatonboglár, 34. Debreceni Jazz Napok). Erről az albumról a Szúnyogtánc - több ezer nevezett szerzemény közül - az instrumentális kategória döntőse lett a világ vezető dalszerző versenyén az USA Songwriting Competition versenyen 2005-ben.
2005-2006-ban a Harcsa Veronika Quartet dobosa. "Speak Low" című albumuk listavezető és hatalmas siker lett Japánban.
2005 áprilisában a győri Mediawave Fesztivál keretei között megrendezett Nemzetközi Improvizatív Zenei Workshop résztvevője volt, ahol William Parker vezetésével számos magyar muzsikus (Burány Pöcök Béla, Grencsó István, Kovács Ferenc, Szalóki Ági, Szandai Mátyás, Tóth Viktor) társaságában a chicagoi avantgarde jeles képviselőivel, Rob Brownnal és Hamid Drake-kel dolgozott és lépett fel.Játszott még többek között Eldad Tarmu-val, Chuck Jennings-szel, Arthur Kell-el, Geoff Warren-nel, Marcello Sebastiani-val és Pedro Negrescu-val.
Színházi munkáinak legtöbbje a budapesti Kolibri Színházhoz kötődik. Novák Jánossal régóta együttműködve számos színházi és filmzene közreműködője (Bors Néni, Fafeye, Sobri).
2005 nyarán a székesfehérvári Vörösmarty Színház által európai ősbemutatóként színpadra állított Leonard Bernstein Csodák Városa című musical produkcióban vett részt, Szurdi Miklós rendezésében.
2007-ben Borbély Mihály, Michael Jefry Stevens és Joe Fonda társaságában megalakítja az Eastern Boundary Quartet-tet. Ugyanezen évben jött létre duójuk P. Szabó Dániel cimbalmossal, mely formáció egyedülálló szín a világzenei palettán.
2008-ban turnézott Romániában az Eldad Tarmu/Chuck Jennings Jazz Ensemble-lel, Magyarországon és Szlovákiában az Eastern Boundary Trióval, a Bágyi Balázs Quartet-tel pedig Erdélyben. Szintén saját zenekarával fellépett a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a Zene Ünnepén Berlinben a Pfefferbergben.
A kanadai Ayotte dobok és a török Agean cintányérok Közép-Európai képviselője.
Muzsikusi pályafutásával párhuzamosan a hazai jazzéletben betöltött szervezői és oktatói szerepe is jelentős.
A székesfehérvári Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Jazz Szakközépiskola igazgatója,a Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola tanára, a Vörösmarty Rádió jazzműsorának szerkesztő műsorvezetője.
Diszkográfia:
2003 Whiteful Jazz Quartet: Future In The Past
2003 Hangzó Helikon Sorozat: Cseh Tamás – Novák János Ady Dalok
2004 Bágyi Balázs Quartet: Valahol Máshol
2005 Harcsa Veronika Quintet: Speak Low
2006 Bágyi Balázs Quartet és Salamon Beáta: Magyar Zene
2007 Eastern Boundary Quartet: Keleti Határszél
2009 Bágyi Balázs - P. Szabó Dániel: Duola